Jó, tudom, kövér vagyok. Az emberek szánakozó tekintettel bámulnak az utcán, a villamoson meg a munkahelyen is. Hogy mit érzek ilyenkor? Hatalmas szégyent. Mert ettől a bámulástól úgy érzem, hogy visszataszító vagyok és akartgyenge. Sajnos nem vagyok képes abbahagyni a zabálást.
Sokszor elhatároztam már, hogy nem érdekelnek az emberek, magasról letojom, hogy mit gondolnak rólam, mennyire szánnak, jó nekem így is. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem jó, bizony mégis érdekel az emberek véleménye. És amúgy jó lenne szabadon mozogni, mondjuk túrázni a bártokkal. Vagy csak nem elfáradni, mikor a villamos után kell szaladni száz métert.
Szeretnék úgy végigmenni az utcán, hogy azért néznek meg, mert vékony és sportos vagyok. Jó lenne, ha irigy pillantásokat kapnék. Ha csinos ruhákat vehetnék magamnak, ami maximum M-es méretű, a mostani XXL-es vitorlavászon helyett. Figyelek magamra, ápolt vagyok, a frizurám mindig tökéletes és sminkelni is szoktam. De hiába, nem menő manapság kövérnek lenni. Néha szembe jön velem egy-egy cikk a social médiában, ami arról szól, hogy kövéren is lehetsz stílusos és kívánatos, de lássuk be, ezek gyenge próbálkozások.
Sokszor nekifutottam, hogy változtassak, változzak, de rendre kudarcot vallottam. Ami maradt, az az egyre nagyobb szomorúság, az elkeseredett düh magammal szemben.
Tudom, hogy nem csak a külsőm miatt lenne fontos jónéhány kilótól megszabadulni, hanem az egészségem miatt is. Alig múltam harminc és máris fájnak a lábaim esténként. Amikor felállok a fotelből, kell néhány perc, mire „bejáródnak” az izületeim. Pont, mintha nyolcvan éves lennék.
Az orvos figyelmeztetett, hogy a vércukor értékeim a határon mozognak, figyeljek kicsit jobban az étkezésre. Jó, köszi, biztos azért nem figyelek, mert nincs hozzá kedvem…
Az a baj, hogy az utóbbi időben az egyetlen örömforrás számomra az evés. Azok közül is leginkább a finom, könnyű és krémes sütemények. Lényeg, hogy minél több krém legyen benne, lehetőleg csokoládé. Akkor vagyok boldog, ha otthon ülök, nézem a kedvenc sorozatom, és közben tolom befelé a csodás lúdláb szeletet, meg a rigójancsit.
Bár lehet, csak úgy gondolom, hogy ilyenkor boldog vagyok, mert a sütievés miatti bűntudat elég hamar a képzelt boldogságom újtába áll… tanácstalan, végtelenül szomorú és fáradt vagyok.
Ismerősek a fenti gondolatok, érzések?
Nem vagy egyedül ezzel. Sőt, igazából nagyon is sokan vagyunk hasonló cipőben, ki több, ki kevesebb súlyfelesleggel, nehéz érzésekkel. Nem könnyű így helyt állni sem a munkában, sem a magánéletben.
Ha azt gondolod, hogy most meg fogod kapni a csoda megoldást, akkor sajnos el kell keserítselek. Az igaz, hogy van kiút, de tudnod kell, hogy a munka oroszlánrésze rád vár. Úgy szokták ezt mondani, hogy a saját hajadnál fogva kell kiráncigálni magad a gödörből.
Na, jól kezdődik, semmi csoda pirula, amitől holnapra ötven kiló leszek?
Hiába keresed a megoldást magadon kívül, nem fogod megtalálni. Kár pénzt, időt, energiát erre fecsérelned. Ez a folyamat ugyanis belülről indul. Ne aggódj, nem fog elmenni a történet holmi olcsó spirituális baromság felé. De el kell indulnod befelé, az érzelmeid irányába, hogy rájöjj, mi az, ami miatt az evést választod azért, hogy kis örömhöz juss.
Azt értem, hogy jelenleg a rigójancsi a legkönnyebb út, ami kis (látszat) vidámsághoz juttat, de ez csak illúzió, hiszen bármennyi szeletet eszel is meg belőle, nem lesz tiéd az örök boldogság. Abban biztos vagyok, hogy ezt jól tudod.
A pszichológia hosszasan foglalkozik az érzelmi evés problémájával. Ha érdekel, olvass utána, rengeteg könyvet, cikket találsz a témában. Röviden az van, hogy ha a fenti sorokkal tudsz azonosulni, akkor jelenleg önmagad meggyugtatására a nassolást használod. Vannak persze sokkal jobb és előrevivőbb érzelemszabályozó megoldások, ezeknek azonban most még nem vagy a tudatában. Lehet, hogy gyerekként a szüleid csokival jutalmaztak, ha úgy látták, hogy szomorú vagy. Az is lehet, hogy saját magad jutalmaztad meg valami édességgel, ha nehéz érzés volt benned. Ez nem jelenti azt, hogy rosszul csináltad te vagy a szüleid, ezek csak a tények. De most jó lenne más önmegnyugtató eszközök után nézni addig, amíg az egészséged rá nem megy. Ez egy nagyon hosszú és fáradtságos önismereti út, sajnos elkerülni nem lehet, ha egészséges és boldog életet szeretnél. Így jobb mielőbb belevágni.
Ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy, akkor kérd szakember segítségét.
Az életmódváltást pedig semmiképpen sem erőből kezdd el, hanem nagyon lassan, apró változtatásokkal indulj el. Mondjuk keress egy pár perces duci tornát a YouTube-on és csináld végig minden nap. Ez max. napi tíz percet vesz igénybe, ez menni fog, biztos vagyok benne.
Ha ez megvan, folyamatosan egy két hétig, akkor mondjuk hagyd el a rigójancsit és csak egy lúdláb tortát engedj meg magadnak. Miért javaslom a fokozatosságot? Azért, mert ha drasztikus lépéseket teszel, akkor még nagyobb lesz a stressz, a rossz érzések, amitől persze megint csokikrémre vágysz majd.
Apropó csokikrém! A Cremalite egy olyan édesség, ami nagyon csokis, majdnem olyan finom, mint a lúdláb szelet, de minimális szénhidrátot tartalmaz. Emellett vannak benne gyógynövények, melyek megnyugtatják a lelked, így egy adag elfogyasztása után valószínűleg nem kívánsz több édességet. Tartalmaz nyugtató kamillát és citromfüvet, valamit ginzenget, ami a hangulatod is javítja. Ettől talán kedvet kapsz egy rövid sétához a közeli parkba? Mit gondolsz, menni fog? Szerintem igen 😊
Kattints ide és nézd meg a csupa csoki Cremalite terméket!
Ne feledd, fogyás csak kalóriadeficitben érhető el!
